Vavyan Fable idézetek

Eddig sem voltam közömbös a mellettem ülő közelségétől, de a gondolattól az áramütés állandósul szervezetemben, nem futkározik már a talpamtól ölemig és onnan a fejembe, elárad bennem, feszültséget kelt.

A közeledben akartam lenni. A testközeledben. Jó lett volna veled reggelizni, fürdeni, ágyba bújni. Melletted ébredni. Igazad van: ez tényleg hajszálra olyan, mint a spanglifüggés.

Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áramütött, hideg és- meleglelt lettem.

Amíg szerelmes az ember, minden szuper! De hová a pokolba tűnik el a szerelem?! Ne hidd, hogy időben észre fogod venni, mikor elillan! Nem fogod! Oltári spéttel döbbensz csak rá, hogy jé, már ezerkilencszázhuszonhétben kiszerettél életed párjából!

Elmúlt szerelem

Húsz kilót fogytam három hét alatt! Semmi diéta, se fitnesz! Hanem: szerelem! A fogyásból sejtheti, hogy tragikus a kimenetel. Ne is beszéljünk róla! Különben csak felszakadoznak rémes lelki sebeim, és tovább fogyok, megállíthatatlanul, nulla kilóig és még alább.

Átölelte derekamat, fulladás-szorosan összesimultunk. Lábujjhegyre álltam. Lehajolt hozzám, szája végigfutott az enyémen. Lehunytam a szemem, a lámpafény átragyogott a szemhéjamon. Sosem lenne merszem megfogalmazni (mert úgysem tudnám), mit éreztem, amikor megcsókolt, előbb tapogatón, majd önfeledten. Meglehet, felemelt; a lábam nem érte a földet.

Szeretlek. Megafrázis. De gyönyörű.

Hogyan lett a világ? Honnan jön a szél? Hol bujkál a szerelem, mielőtt betöltene minket? És hova tűnik, mikor elmúlik?

Elmúlt szerelem

Ő az égboltom Napja. Édessége, nőisége mindhalálig kell nekem. Övé az életem.

Hát egye fene, itt vagyunk, szeretem őt. Talán kevésbé szeretném, ha ő nem szeretne ennyire. Ez a kétfelől áramló érzés összefonódik, meghatványozzák egymást, perzselő áramkört hoznak létre.