Szerelmes idézetek

Kosztolányi Dezső idézetek

Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a vágy az igazság.

Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg.

Szerelmessé tettél,
Nem én tehettem róla,
Vágyat ébresztettél,
S végig tudtál róla.

De ha szorosan vesszük, minden gépies a földön. A csókolódzás is gépies. Mióta a világ világ, úgy csókolódzunk, hogy a férfi a száját rátapasztja a nő szájára, egy darabig szívja, aztán eltávolodik tőle, újrakezdi a műveletet. Aki észreveszi, hogy ez egyhangú, s azon töri a fejét, hogy a csókolódzás terén valami "újítás" kellene, például, hogy a férfi piros papírsipkát tegyen a fejére, a nő pedig kis ezüstcsengettyűt a fülére, s a félhomályos szobában a Tűzvarázs-t játssza egy jeles művész és láthatatlan inasok perzsaliliom-illatot fújjanak rájuk, azt én nem "vakmerő, forradalmi lélek"-nek nevezem, hanem valami egészen másnak, az nem a csókolódzás új művészetét teremti meg, az egyszerűen unja a csókolódzást, az egyszerűen nem tud csókolódzni, az egyszerűen nem szerelmes többé.

Nem érti szív, nem érti elme sem,
hogy mint szeretlek, én szerelmesem.

A kéményseprőt vonzotta valami, lehet, hogy a lány szenvedése, a friss fájdalma, melyet a férfiak mindjárt megszimatolnak, az alázat és kiszolgáltatottság, mely sokszor jobban tetszik nekik, mint maga a szépség.

Akarlak, mint egy hősi-hősi véget,
s akarlak, mint az élet a halált.

Az életem elrongyolom,
olyan már mint egy rongy gyalom,
de még a föld is langy alom
csak hálj te vélem angyalom.

Párnák között, arcodhoz epedezve
Te vagy az éjjel asztalán a bor.
Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett
és nem igazat tesz, aki örül
de szöges-örvül, vezeklő-övül
magam köré kötöm keserü tested.

Nem érti szív, nem érti elme sem,
hogy mint szeretlek, én szerelmesem.

Valentin-nap Vallomás

Harmadik féltől származó sütiket (cookie-kat) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében, valamint sütikben tároljuk a beállításokat. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.